• Tündérruha/Heldin

    Az én történetem

    Kicsit részletesebben bemutatkozva, nézzük a vállalkozó szemüvegén át az én történetem: (azért csak röviden) Szóval, az úgy kezdődött, vagyis folytatódott onnan, ahol egyszer véget ért, mert régen én bugyivarrással foglalkoztam. Rögtön a suli befejezése után kiváltottam a vállalkozói engedélyt, és indult a kis vállalkozás. Menet közben voltak változások, született két kislányom, aztán elváltam, aztán megismerkedtem a mostani férjemmel, és született még egy kislányom. A terhesség alatt besokalltam, és úgy döntöttem, hogy szüneteltetem a vállalkozást. Mikor 2 éves lett a leányzó, újra nekifogtam a bugyibiznisznek. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a viszonteladó boltok 99%-a bezárt. Ez szó szerint értendő! Nem tudom már pontosan, hogy mennyi viszonteladóm volt, de egy, azaz egyetlen…

  • Tündérruha/Heldin

    Tündérruha

    Tündérlány talpig tündérruhában! Ma olyan történt, amiről úgy gondoltam, sosem fog. Legifjabb segítőnk önként úgy döntött, hogy ruhát fog próbálni. Na, azért nem vitte túlzásba! Ez ugyanis kimerült egyetlen egy szerelésen, amit aztán meg is kellett tartani. Arról nem is beszélve, hogy a szokásos esti bicajozás is ezekben a szépségekben történt.   Sok-sok szebbnél szebb ruci van még nálunk! Nézz be hozzánk! tündérruha.hu