Család

Más bőrében

Lennél valaki más? Csak egy napra.

Tűzoltó leszek, s katotna. Vadakat terelő juhász…

Vagy inkább válasszunk ki egy konkrét személyt, akinek a bőrébe bújva kipróbálhatjuk, milyen is egy napja? Érdekes dolog eljátszani a gondolattal, hogy milyen lenne, ha én nem én lennék.

Régebben többször megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne az Ő helyében lenni. Mert neki könnyebb, neki van valamilye, ami nekem nincs.

Bevallom őszintén, hogy mostanában nem jutott eszembe ilyesmi. Lehet, hogy kívülről jónak tűnik más élete, de vajon mi rejtőzik a háttérben? Mi vitte odáig, ahol most tart? Miken kellett keresztül mennie? Talán ezért, talán azért nem akarok más bőrébe bújni, mert már tudom, hogy mindenkinek megvan a maga útja, és azt végig kell járni, hogy olyan emberré válhasson, mint amilyen most. Nem hiszek a véletlenekben.

Sokat gondolkodtam, napokig, hogy kit válasszak. Nem találtam senkit, mert mindenkinél hiányzik valami, ami nekem megvan. Van, hogy csak egy kis apróság, van hogy nagyobbacska dolog.

Amiben én inkább gondolkodok azok különböző szakmák.

Lennék óvónő, pilates oktató, foglalkoznék foltvarrással és annak oktatásával. De szívesen varrnék méretre szabott ruhát. Lennék csak blogger, tagesmutter 4 gyerekkel, akinek az a dolga, hogy a család életét terelgesse. Táncosnő.

Szeretem nézni, ahogy az óvónők, és tanítónők hatalmas türelemmel és hozzáértéssel bánnak a gyerekekkel. Ahogy minden egyes kisgyerekhez lehajolva elmagyarázza, amit nem ért. Vagy egyszerűen csak megigazítja a kezében a ceruzát, legyen az csak egy hétvégi kreatív szakkör.

Úgy érzem, a pilátesben megtaláltam azt a mozgásformát, amit régóta keresek. Mindezt örömmel adnám át másoknak is, hogy ők is érezzék jótékony hatását.

Táncosnő. Nehéz szavakba önteni az érzéseket ezzel kapcsolatban. Lámpalázas vagyok, nagyon, nagyon. Mégis, mikor Timi búcsúgáláján már ott álltunk a színpadon, jól éreztem magam. Gondolatban szívesen mennék oktatónkkal, Piroskával fellépni, mikor jön egy-egy felkérés. Viszont a valóságban elrettent. Kipróbálnám milyen érzés úgy a színpadon állni, ahogy ő teszi. Önfeledten, magabiztosan.

Szeretek itton lenni a gyerekeimmel. Intézni az ügyes-bajos dolgaikat. Főzőcskézni. Nálunk valaki mindíg beszél. Soha nincs csönd. Bár néha elkelne egy kis csend.

A varrás maradt a végére. Ezt mindíg is szerettem. Már gyerekkoromban hajgumikat varrtam, amit aztán eladtam az utcabeli gyerekeknek. A zsebpénzemen varrógépet vettem, amit a mai napig is használok.Nos, ezt a szakmát űzöm, csak nem olyan formában, ahogy fentebb említettem. A baby bodyk készítésén van a hangsúly.

Vajon miért nem vágok bele egyikbe, vagy másikba? Kérdezhetnéd. A válasz nagyon egyszerű. Nincs rá időm. Gondolhatjuk kifogásnak is, hiszen mindíg azt mondják, hogy az embernek arra van ideje, amire szakít. Azonban, mikor délután 5 körül hazaérsz, és itthon 3 gyermek vár,apa pedig távol, nehéz bármit is megvalósítani a “kötelező” feladatokon kívül. Az éjszaka pedig, szóval sok-sok éjszakázáson vagyok túl, és már azt vallom, hogy az alvásra való. Bár ezt a cikket is hajnalban írom.

szerő: B.Helfrich Edina

Tetszett a cikk? Köszönöm, ha megosztod. Szeretnél még olvasni? Nézd meg a cikkajánlót, hátha felkelti valamelyik az érdeklődésed. Vagy válogass a főoldalon.

Csatlakozz  facebook oldalamhoz, kövess az instagrammon is!

U.i.: Talán mégis van egy hölgy, akinek a bőrébe bújnék egyetlen napra. Nem is messze tőlem dolgozik, egy anyukatársam. Ügyesen felépítette a kis vállalkozását. Nem stresszel, nem dolgozza agyon magát, mindíg jókedvű, könnyed.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.