Család

Anya sosem beteg… mi van akkor, ha mégis?

Nagyon röviden és tömören: káosz. Egy oltári nagy káosz. Főleg, ha apa sincs itthon.

Márpedig apa nagyon keveset van itthon. Simán mondhatom, hogy egyedül nevelem a három gyereket.

Miután ágynak döntött egy influenza szerű valami egy péntek reggelen, kezdett kialakulni a káosz. Megjegyzem, soha nem nézett ki úgy a lakásunk, mint egy magazinban, de ami ezután következett, na… no comment.

Délutánra sikerült annyira összeszednem magam, hogy elhozzam oviból Petrát. Lelkesen ittam a neocitránt. Ennek ellenére nem nagyon tudtam talpon maradni.

Tegyük most félre a káoszt, hiszen az csak egy hozadéka az egésznek. Dicséret, mi több kitüntetés illeti a gyerekeimet. Összefogva, csendben játszottak, tévéztek, ki-ki a maga igénye szerint.

Azért azt tudni érdemes, hogy hiába van gyerekszoba, azt csak és kizárólag alvásra használják a lányok. Na meg raktárnak. Kivételek persze akadnak. Van ugyanis olyan gyermekem is, aki alvásra sem használja a gyerekszobát. A mi ágyunk a legmegfelelőbb erre a célra, szerinte. Na meg az én takaróm. A többi túl hideg, túl vastag, túl nagy, túl kicsi. És még sorolhatnám.

Az előzőekből kifolyólag az élet a nappaliban zajlik. Mindent, szó szerint mindent ott csinálnak a csajok. Nagylány fülhallgatóval a fején tanul, középső a konyhába hozza a leckét, mintha nem lenne íróasztala. Ja, elfelejtettem, hogy azon nincs hely, mert a polcában nem férnek el a könyvek. Egyébként is kár eltenni, úgyis folyton kellenek. A legkisebb legójával van tele a dohányzóasztal. Szóval minden fotel, kanapé, puff meg van töltve. Tankönyv, laptop, legó…

Legkisebbel mindig közelharcot vívunk, ha aludni kell menni. Nos, ehhez most nem nagyon volt energiám. Így hát közöltem velük 8 óra tájban, hogy én lefekszem.

Oké.

Szépen csendben töltötték az időt. Aludni nem tudtam, csak pihentem, na és persze füleltem, hogy mi történik. 10 óra körül nagylány közölte, hogy megyünk aludni. Legkisebb sem ellenkezett, szépen vonult befelé. Becsusszant mellém a takaróm alá, hozzám bújt szépen, csendben. Középső lánykám veszekedni kezdett vele, persze csak suttogva, hogy takarózzon a saját takarójával, ne rángassa le rólam az enyémet. Mire nagylány közölte vele, hogy ez mindig így van. Ő látja esténként mikor megy aludni.

Ennek a toleráns viselkedésnek lett az eredménye a rendetlenség, amit majd összeszedünk, ha lesz hozzá erőnk. Addig meg had feküdjenek a szétvágott papírok a földön, a legó a dohányzóasztalon, a babaház bútorai a padlón.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.